Istent sugározni
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye szeretetszolgálat-csoportjainak találkozójára került sor május 14-15-én, a Scheffler János Lelkipásztori Központban.
Szeretetszolgálat-csoportok az egyházmegye számos plébániáján működnek, feladatukként tudva a testvéri szeretet megmutatkozása általi szociális-karitatív tevékenységek vezetését, lebonyolítását. Egy részről olyan lelki tevékenységeket végeznek, amelyek a csoport megerősödését szolgálják - a közös imádság, szentírásolvasás által -, ebből táplálkozva pedig az öregeket, betegeket, rászorulókat látogatják és segítik.
A hétvégi találkozó az összegzés, erőgyűjtés és tervezés szempontjából volt igazán fontos. A résztvevők így már a pénteki napon beszámoltak elmúlt évi munkájukról, kifejtve esetleges nehézségeiket és megosztva örömeiket.
A szombati napon az erőgyűjtés legfontosabb eszközeként egy előadást hallgattak meg. Ft. Solomayer Sándor, a Szent János apostol és evangélista egyházközösség plébánosa beszélt a segítő munkában résztvevők küldetéséről és hivatásáról. Mint mondta, minden hivatásnak alapja, Istentől kapott emberségünk. Sík Sándor verséből idézve - „Embernek lenni, / Csak - embernek, semmi egyébnek, / De annak egésznek, épnek, / Föld-szülte földnek / És Isten-lehelte szépnek!" - mutatott rá keresztény hivatásunk lényegére, a Krisztussal való életközösségben történő emberré válásra. „Nem csak földből vagyunk teremtve, hiszen Isten belénk lehelte az Ő lelkét és szépségét, mert Isten legnagyobb vágya, hogy velünk közösségben legyen, és hogy saját magát velünk állandóan közölje."
Solomayer Sándor kifejtette: „Isten állandóan hív minket. Ahogy pedig a katekizmus is leírja: megismerni, szeretni és szolgálni, ez a mi válaszunk a hívásra. Nem kisebbre vagyunk ugyanis meghívva, mint hogy Istennek az életébe kapcsolódjunk bele és, hogy amit teszünk azt mindig Istennel egyesülve tegyük."
Solomayer Sándor vezette a találkozót
Szent Pál apostoltól kölcsönzött gondolattal kifejezte, a hit a kisugárzásunk által terjed. „Ha mi Istennel egyesülten teszünk valamit - akár beszélgetünk, mosogatunk, betegeket ápolunk - akkor Őt sugározzuk. Ha nem, akkor valamilyen formában magunkat, a saját elégedetlenségünket, türelmetlenségünket, közönyünket. Csak ha tudatosan törekszünk arra, hogy Istennek a jelenlétében, vele összekapcsolódva éljünk, akkor élhetjük át valóban, hogy minden hiányunk, sebünk, bűnünk, fájdalmunk ellenére Isten mégis boldoggá tehet és boldoggá is tesz minket. Függetlenül attól, hogy mi mit teszünk velük, a legtöbben az emberek közül is első sorban erre a jelenlétre vágynak, ami nem a miénk, de mégis általunk válhat jelenvalóvá. Valamit Istenből átadunk nekik, akkor is, ha talán ki sem ejtetjük az Ő nevét."
Az szeretetszolgálat-csoportok találkozója ez által megvalósította célját, integrálta az egyházmegyei diakóniai munkában résztvevők szemléletét a jövőkép pontos kidolgozásához, és tanácsot, lendületet, erőt adott a további munkához.
